Finn OB - 1. nap
A nyitó napon kellemes DNY-i szélben négy kitűnő futamot sikerült lebonyolítani alig négy óra leforgása alatt Balatonlellén a Finn dinghy hajóosztály országos bajnokságán.
Két körös kreuz-hátszeles pályán mérte össze tudását a helyszínre érkező 38 versenyző, akik között az első nap leforgását követően a dél-afrikai származású, ám évek óta hazánkban élő, s a Team Proximo színeiben versenyző Ian Ainslie bizonyult legeredményesebbnek, s vezeti az összesített listát két pontos előnnyel Pallay Tibor előtt, akit Szilvásy Attila követ a sorban. Az első három helyezett között két idősebb, régi nagy finnes is szerepel, s Ainslie egyben a masters kategória éllovasa is Szilvásy és Huszár Géza előtt, míg a grand masters kategória élén az összesített lista ötödik helyén állomásozó Székely Antal neve szerepel. A 25. helyen szereplő Beliczay Tamás a grand grand masters kategóriát vezeti, míg a mezőny legidősebb versenyzője, egyben a legend kategória éllovasa, Zsindely László a 29. helyről várja a folytatást. A juniorok versenyét az összesített listán 7. helyen szereplő Haidekker Elemér vezeti Hirschler Richárd és Pajor Szabolcs előtt.
A mezőny jócskán belehúzott az első napon, s a tervezett tíz futamból már négyet teljesített, így a bajnokság egyetlen nap leforgása alatt máris érvényes. A következő futamot holnap 10 órára írta ki a rendezőség.
EB - MVSZ OÉB/UB
Eredmények - az első nap után
Finn OB - 2. nap
Gyenge É-ÉK-i csíkos, erősen foltos szélben újabb három futam került lebonyolításra a Finn Dinghy Országos Bajnokságon, ahol már hét futamon van túl a mezőny, így a legrosszabb futamot már ki tudják ejteni a versenyzők. Az összesített lista élére Pál Gaszton lépett előre, akit a tegnapi nap legjobbja, a dél-afrikai származúsú, Team Proximo-s Ian Ainslie követ a rangsorban, aki továbbra is a masters mezőny éllovasa az összesített harmadik helyen álló Szilvásy Attila előtt. A juniorok versenyét továbbra is Haidekker Elemér vezeti Hirschler Richárd és Pajor Szabolcs előtt.
A rendezőség a következő futamot holnap 10 órára írta ki.
EB - MVSZ OÉB/UB
EREDMÉNYEK
Abszolút1. Pál Gaszton
2. Ian Ainslie
3. Szilvásy Attila
4. Pallay Tibor
5. Beliczay Márton
6. Huszár Géza
Masters
1. Ian Ainslie
2. Szilvásy Attila
3. Huszár Géza
Junior
1. Haidekker Elemér
2. Hirschler Richárd
3. Pajor Levente
EB - MVSZ OÉB/UB
Finn OB - 3. nap
A szakadó eső elmosta a szelet, így csak egyetlen futamot sikerült lebonyolítani a finn hajóosztály országos bajnokságának harmadik versenynapján. Gyenge, foltos szélben, több ismételt rajtot követően fekete zászlóval, azaz szigorított rajteljárással startolt el a mezőny a bajnokság nyolcadik futamán, melyen az élen álló Pál Gaszton szerezte meg a győzelmet,s ezzel hat pontra növelte előnyét a második helyen álló Ian Ainslie-vel szemben. A harmadik helyről korai rajtja miatt leszorult Szilvásy Attila, aki helyét Pallay Tibor foglalta el. A futamon Pál Gaszton mögött a második helyen Huszár Géza ért célba, míg a harmadik helyet Németh Örs szerezte meg. A juniorok versenyét az összesített lista tízedik helyén állomásozó Haidekker Elemér vezeti, míg a masters kategória éllovasa továbbra is Ian Ainslie.
A futamot követően a mezőny a parton folytatta a várakozást, s kora délután úgy döntött a rendezőség , hogy holnapra halasztja a következő futam rajtját.EREDMÉNYEK
EB - MVSZ OÉB/UB
Pál Gaszton szerezte meg a senior, míg Haidekker Elemér a junior bajnoki címet a finn dinghy OB-n
Befejeződött a szerda óta tartó finn dinghy országos bajnokság, melyen négy nap leforgása alatt tíz futamot sikerült lebonyolítani. A mai nap záró két futama során ez élbolyban nem történt változás, így megőrizte vezető pozícióját és szerezte meg a bajnoki címet Pál Gaszton a dél-afrikai származású, ám évek óta a Team Proximo színeiben versenyző Ian Ainslie előtt, aki egyben a masters kategória győzelmét is bezsebelte. A dobogó harmadik fokán maradt Pallay Tibor, s a 4. és 5. helyen sem történt változás. A negyedik helyet és egyben a masters ezüstöt Szilvásy Attila szerezte meg, míg az ötödik helyen a masters bronzérmes Huszár Géza végzett. A hatodik helyre ugrott azonban előre a 11. helyről mai 2. és 4. helyezésének köszönhetően, s végzett pontszerző helyen Czégai Péter.
A juniorok versenyében sem történt változás az élen, így aranyérmet Haidekker Elemér szerezte meg, ám az ezüst az utolsó napon Pajor Szabolcshoz vándorolt, s Hirschler Richárdnak meg kellett elégednie a harmadik helyezéssel. A grand masters kategória legeredményesebb versenyzője Székely Antal lett, a grand grand masters győzelmet Farkas József, míg a legend aranyat Zsindely László szerezte meg.VÉGEREDMÉNY
EB - MVSZ OÉB/UB














