Július 16-án 9.00-kor véget ért a 43. Kékszalag Telekom Nagydíj. Az 590 nevezettből az érvényes 48 órán belül 339 hajó futott be. Utoljára 05.13-kor a Kepu nevű Rebell szelte át a célvonalat. EREDMÉNYEK ITT!
Szombat reggel 9 órakor véget ért a 48 órás Balaton-kerülő vitorlás verseny, a 43. Kékszalag Telekom Nagydíj.
Az 590 nevezett hajó közül 339 futott be a balatonfüredi célba.
A többiek a mezőnyre csütörtök este lecsapó viharos szél következtében vagy a verseny feladására kényszerültek vagy külső segítséget, sok esetben mentést kellett igénybe venniük.
A versenyt 12 óra 23 perces kiemelkedő idővel Litkey Farkas és csapata nyerte meg a Budapest Bank (Lisa) nevű hajóval.
Az egykori olimpikon vitorlázó ezzel tizedik Kékszalag-győzelmét aratta, és továbbra is ennek a hagyományos versenynek a legkiemelkedőbb alakja.
A viharos szél a pénteki kora esti órákra mérséklődött. Ezt kihasználva sok hajó, amely horgonyon vagy a nádas menedékébe húzódva vészelte át a nehéz perceket, folytatta a táv megtételét. Az utolsó hajó szombat 5.13-kor ért célba, így ők egyhuzamban 44 órát töltöttek a vízen. Teljesítményükre jellemző, hogy a verseny első időszakában 36 fokos kánikulában, rendkívül gyenge szélben kellett vitorlázniuk, majd hajójukat biztonságban vezetve ki kellett állniuk a mintegy 24 órán keresztül fújó időnként 60-80 kmh sebességű szelet, hogy szombat hajnalban ismét gyönyörű nyári időben fussanak célba.
A verseny rendezői kiválóan vizsgáztak, hiszen a viharos idő ellenére nem történt személyi sérüléssel járó baleset. Ez elsősorban a verseny biztonsági koordinációs központjának, a mentőmotorosok áldozatos munkájának és a vízirendőrség valamint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata támogatásának köszönhető.
Litkey Farkas hajója pénteken 21 óra 23 perckor ért a balatonfüredi célba. A légvonalban 145 kilométeres távot 12 óra 23 perc alatt tette meg. Ezzel idén sem dőlt meg a Nemere II. cirkáló 1955-ben felállított 10 óra 40 perces rekordja.
Második helyen a Vodafone-Budacash (Principessa) érkezett a célba, amely Rauschenberger Miklós kormányzásával sokáig vezetett a versenyben. Harmadik helyen a Király Zsolt kormányzásával vitorlázó Sponsor Wanted nevű hajó végzett.
Hivatalos végeredmény - KLIKK!
Jósa Georgina fotói ITT!
A Versenykiírásban és a Versenyutasításban a különdíjak között még nem szerepelt, hogy a 43. kékszalag Telekom Nagydíjon első alkalommal nyerheti el a versenyen az abszoút sorrendben legjobban szereplő női kormányos a Gordon Evelyn Vándordíjat.
A füredi hajógyár területén működő Vega Yachtsport Kft. felajánlja segítségét a 43. Kékszalag Telekom Nagydíjon károkat elszenvedett hajók számára a kivételes adottságokkal (parti daru, szállító bakok) bíró hajójavító kapacitását. 650 m² -es csarnokaikban EU szabványoknak megfelelően, magas minőségben tudnak hajókat építeni ill. javítani.














