Yachtshop.hu - a hajós közösség - Yachtshop.hu - Hajós embernek itt a helye! - Yachtshop.hu - Közösség, hajókereső és megannyi más!


Kékszalag 2011: Litkey Farkas tizedszer!

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

kekszalag20111

Litkey Farkas kormányzásával a Budapest Bank (Lisa) nevű hajó nyerte meg a 43. Kékszalag Telekom Nagydíjat. A hagyományos tókerülő vitorlás versenyen a győztes csapat 21 óra 23 perckor ért a balatonfüredi célba. A légvonalban 145 kilométeres távot 12 óra 23 perc alatt tette meg. Ezzel idén sem dőlt meg a Nemere II. cirkáló 1955-ben felállított 10 óra 40 perces rekordja.

Közel hatszáz hajó indult el a 9 órakor Füredről a 8 csomós szélben - délutánra várható a hidegfront és az erős szél.

A nevezési lista alapján 588 hajó vág neki a hagyományos Balaton-kerülő regattának. A táv légvonalban 145 kilométer, a hajók Balatonfüredről először Balatonkenesére, onnan Siófokra, majd a tihanyi szoroson át Keszthelyre vitorláznak, és a befutó ismét Balatonfüred előtt lesz.

A meteorológiai előrejelzések kezdetben nagy hőséget és gyenge szelet jósolnak, ám délutánra egy hidegfront betörését várják, ami akár 70-80 kilométeres széllel is járhat. Így a résztvevők valóban komoly erőpróba elé néznek. A verseny szombat reggel kilenc óráig tart, ez alatt a 48 óra alatt kell a vitorlásoknak célba érni.

Az esélyesek a rajtvonal Zamárdi felőli végén helyezkedtek , és innen cirkálnak Kenese felé - Király Zsolték kapták el a legjobban a ritmust, Litkeyék kissé beragadtak. A mezőny eleje fél tízre ért Csopakhoz, majd fordultak balcsapásra.

9:47-kor  első a Rauschenberger-féle csapat, második Király Zsolt, harmadik az ifj. Scholtz kormányozta NJL, negyedik Litkey, de a Budapest Bank jön fölfelé. Az első és a negyedik közti különbség kb 500 méter,  a tó közepe felé tartanak.

10 óra után rosszul néz ki a szélhelyet alakulása, Alsóörs előtt nagyon legyengült , Almádi-Fűzfő irányában teljes szélcsend látszik. A három gyors hajó, a Budapest Bank, a Vodafone-Budacash és a Sponsor Wanted  megszökött, az Avatar Káptalanfüred előtt vitorlázik és már kb 3-4 kilométeres hátrányban van a többiekhez képest. A Ganz Danubius és a Remete vezetik a hagyományos hajók csoportját, a Nemere II. egyértelműen a Sirocco előtt vitorlázik 2-300 méteres előnnyel.

Fél egy után valamivel, elsőként a Rauschenberger kormányozta Vodafone-Budacash ért be a tihanyi csőbe, 7-8 csomós szélben. Az előnyük jelentős, Litkeyék Budapest Bankja 15 perc lemaradásban van. Harmadikként a Sponsi érkezik, de már komolyabb hátránnyal. A három gyors hajó pedig messze elszakadt a mezőnytől a 4-6 csomós, talán éledező szélben.

Litkeyék közelítenek a vezető Princihez, de egyelőre még 1-1,5 km a hátrányuk  Szemes magasságában. A Sponsi jócskán lemaradva őrzia harmadik helyét, a Capella 70-es cirkáló pedig fél három környékén ért a tihanyi csőbe, ezzel változatlanul az abszolút negyedik helyen áll. Mögötte hatalmas űr. Meghatározónak bizonyult, hogy kinek sikerült jól megszabadulni a Kenesénél fújó gyenge széles övezetből. A szél gyengül Tihanynál és Szemesnél is.

A Révfülöptől felerősődő, 30-35 csomós szélben Farkyék jobb tempója meghozta az eredményt: 17:20-kor már elsőként fordultak Keszthelynél, 2,5 perccel a Princi előtt, a Sponsor Wanted további fél órával később érkezett. Ezzel egyidőben hagyta el a mezőny legvége a kenesei bóját.

Idei újdonság, hogy nem kell betartani a hajózási útirányt  a csőben sem: ennek megfelelően a "bátrak" közül sokan fent is akadtak a homokpadon.

Bár a szigligeti öbölnél egyszer még élre állt  a Principessa, a Lisa hamar visszavette vezető pozícióját, és stabil, 10-15 perces előnyre tett szert, amit már Füredig tartottak is. 21:23-kor elsőként ért célba a Litkey Farkas kormányozta Budapest Bank, ezzel a tizedik győzelmét ünnepelheti Farky. Az összidejük 12 óra 23 perc, a Nemere II '55-ös rekordja ezúttal sem volt veszélyben.

Mindeközben Szigliget magasságában több hajó is bajba került: árboctörés, emberek a vízben. A mentési központ nagy erőkkel dolgozik a helyszínen. Zivatarok környezetében akár 90 km/órás széllökés is lehetnek!

forrás: kekszalag.hu


Csütörtök késő este viharos széllel megérkezett a hidegfront a Balatonra, több hajó bajba került Szigliget környékén. A vitorlásokról emberek kerültek a vízbe, a mentési központ nagy erőkkel dolgozik.

 

A Litkey Farkas kormányozta Budapest Bank Lisa nyerte a 43. Kékszalag Telekom Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyt. A tavaly negyedik Litkey tizedszer bizonyult a leggyorsabbnak Európa legnagyobb hagyománnyal rendelkező és leghosszabb tókerülő viadalán.

A szervezők tájékoztatása szerint csütörtök reggel 588 hajó vágott neki a légvonalban 145 km-es távnak. A versenyzők Balatonfüredről először Balatonkenesére, onnan Siófokra, majd a tihanyi szoroson át Keszthelyre vitorláztak - a mezőny nagy része még most is úton van -, a befutó pedig ismét Balatonfüred előtt volt.

A 43. Kékszalag szombat reggel 9 óráig tart, a még a vízen lévő vitorlásoknak így 48 óra alatt kell teljesíteniük a távot. A kiírás szerint idén - páratlan évben - a hagyományos építésű hajók vehettek részt Európa legrégebbi és leghosszabb távú tókerülő viadalán, Litkey azzal a Lisával vágott neki a távnak, amellyel korábban már négyszer nyert.

A Kékszalag 1955-ös, 10 óra 40 perces csúcsa idén sem dőlt meg, a győztes hajó 12 óra 23 perc alatt ért célba.

A nyugati országrész fölé az előrejelzéseknál hamarabb megérkező vihar több hajó dolgát megnehezítette. A kekszalag.hu beszámolja szerint zivatarokra és 90 km/órás szélre lehetett számítani, és sms-ben figyelmeztették a résztvevőket, hogy mentőmellényben vitorlázzanak. A Bankkonzult nevű 70-es cirkáló árboca Szigliget környékén eltört, a mentést megkezdték.

MTI

 

Cimke: Balaton | Kékszalag | Kékszalag 2011 | Litkey | Litkey Farkas | regatta

Megnézték: 275
Hozzászólások (0)Add Comment

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!

busy
 

Szövegméret

Üdvözlet a hajósoknak!

Új tagjaink

Aktív klubok

Nincs aktív klub.

Ki van itt?

2 tag és 36 vendég online

Hírlevél







RSS

Yachtshop.hu - hajós közösségi portál
You are here:

 

 

 

 

 

IMPRESSZUM
Főszerkesztő
Lászlófy Csaba (e-mail)
Szerkesztők
Bertalan Vilmos (e-mail)
Kiszelka Gábor (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Pálfi Krisztina (e-mail)
Szutor Ferenc (e-mail)
Fotó
Halom Bori (e-mail)
Örményi József (e-mail)
Szaktanácsadók
Dániel Gábor (e-mail)
Mészáros Tibor (e-mail)

Szerkesztőség: 1073 Budapest Erzsébet körút 44-46.
telefon: 0036203905533

epfmemeber4Copyright © 2010-2011
Yachtshop.hu - hajós közösségi portál 
Minden jog fenntartva.

Adatkezelési szabályzat

Page copy protected against web site content infringement by Copyscape


A YachtShop.hu - hajós közösség oldalai valamint
technológiája szerzői jogvédelem alatt áll.

Technológiai partner: Horizon Webstúd