Sporttársaink, Barátaink!
A Velencei-tavi Vízisport Szövetség a 2011. évben ünnepli megalakulásának 50. évfordulóját. Az elmúlt fél évszázad eseményekben gazdag időszak volt, új sporttelepek épültek, korábban ismeretlen hajótípusok jelentek meg. A Velencei-tavi Vízi Sportiskola neveltjei és a felnőtt korosztályt tömörítő egyesületek tagjai közül sokan világbajnokok,országos bajnokok, olimpikonok lettek, és innen indult a Földet magyarként először körbe vitorlázó két remek sportoló, Fa Nándor és Gaál József pályafutása is.
A jubileum megünneplésére Szervező Bizottság alakult, amely azt a célt tűzte maga elé, hogy méltó módon készíti elő az évfordulót.
A 2011. évben három eseményt tervezünk:
- február 4-én, 19 órai kezdettel rendezzük meg hagyományos Sportbálunkat (jelentkezési lap ITT!)
- május 21-én Évadnyitó Ünnepségünkkel egy napon ünnepi közgyűlést tartunk, amit kiállítás megnyitásával és egész napos családi programmal kívánunk emlékezetessé tenni
-szeptemberben, a Pákozdi Csata Emlékverseny alkalmával, szezonzáró ünnepség keretében kívánjuk felavatni Springer Ferenc mellszobrát
Mindhárom rendezvényünkre várjuk a régi és jelenlegi sportolókat, a VVSZ hajdani és mostani tagjait, a Velencei-tó vízi sportjának barátait.
Amiben a segítségeteket kérjük:
- régi sporttársak felkutatása (március 15-ig)
- fotók, filmek, dokumentumok, sportrelikviák a kiállításhoz (március 15-ig)
- tombola-tárgyak (január 20-ig)
- szponzori támogatás (folyamatosan)
A Szervező Bizottság felkéri mindazokat, akik vállalkoznak az előkészítő munkára is, hogy lépjenek kapcsolatba Marinovich Endrével a következő e-mail számon:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
vagy a +36 30 933 6209-es mobil telefonon. Mindazok pedig, akik dokumentumokkal, tárgyi emlékekkel, ötletekkel kívánják segíteni a jubileum méltó megünneplését, Kondor Évát keressék az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címen, vagy a +36 30 291 2827-es telefonon.
Első rendezvényünkre a VVSI honlapján (www.vvsi.hu) vagy levélben várjuk jelentkezéseteket (2484 Agárd, Tópart utca 17) január 20-ig.
A SZERVEZŐ BIZOTTSÁG
forrás: vvsi.hu












