Yachtshop.hu - a hajós közösség - Yachtshop.hu - Hajós embernek itt a helye! - Yachtshop.hu - Közösség, hajókereső és megannyi más!

Megpróbálom e cikkben összesűríteni az Eszes-testvérek utáni húsz év opés „történelmét”.

Természetesen a történet nem lehet kerek, hisz minden részletet én sem ismerek, de a sarkalatos pontok tények.

A ’80-as években, kiváló nemzetközi eredményeik révén az Eszes-testvérek voltak a példaképek. Ennek köszönhető, hogy még a ’90-es évek elején is számos remek és jó vitorlázóról lehetett olvasni, akik a mai napig is versenyeznek. Köztük olimpikonok is voltak: Weöres Márti, Czégai Péter, Gyenes Ákos, Sallai Gábor.

Természetesen mint mindig, a fellendülés után jött a hullámvölgy. Ez nem csak  az eredményekben, hanem az optimistes versenyzők létszámában is megmutatkozott.
A korábbi 80 fős versenyek helyett már csak 50, majd 30 - 40 fős versenyek voltak a ’90-es évek közepén, végén.

A ’90-es években Hodács Lajos már gyártotta az optimisteket, de csak az akkori trendnek megfelelőt, vagyis a légszekrényeseket. A Fűzfőn gyártott hajók megjelentek a helyi klubban is. Itt a lelkesedésnek köszönhetően az utánpótlás-nevelés is jól működött. Kiváló eredmények születtek, jó volt  a magyar csapat, viszont a mai fényes sikereket nem sikerült hozni.

Az Eszes-testvérek Balatonalmádiban vitorláztak. Ez volt a magyar opézás központja. Ott abban az időben három klub is működött és az akkor OP-építő, Tapsi is ott edzősködött. Nem szabad elfelejteni az agárdi VVSI-t sem, mert ott a vitorlázás, az utánpótlás-oktatás sportiskolai keretek között történt. A kilencvenes években opés központok alakultak ki Keszthelyen, Fűzfőn és Balatonföldváron is. Földvár tulajdonképpen újra becsatlakozott ebbe a körbe, hiszen ott korábban igen komoly opés nevelés folyt.

Balatonfűzfő központi szerepét nem csak az optimist-gyártásnak köszönhette, hanem annak is, hogy rendszeres edzésmunka kezdődött el eleinte a szülők, majd az edző, Fi János irányításával. Ennek meg is lett az eredménye, nemzetközi szinten is.

Összességében a 80-as évek sikereit követően a 90-es évekre a magyar opés mezőny fogyatkozni kezdett és az eredmények is megcsappantak.

A fordulópont 1996-ban következett be.
Én ezt két tényezőnek tudom be:

• Az egyik, hogy a dán származású Poul Evers az akkori opés elnöknek, Henger Károlynak köszönhetően tartott egy, az edzők részre szervezett edzőtábort.
  Alapjában véve új szemléletű edzésmódszert, rendszert és ötleteket adott a hazai edzők kezébe. Olyanokat, amelyekkel a külhoni mesterek már jelentős sikereket értek el.
  Az edzők részére szervezett edzőtábort persze nem úgy kell elképzelni, hogy az edzők ülnek optimistekbe. Ilyenkor ugyanúgy a gyerekek vezetik a hajóikat, csak az edző-oktatóval közösen dolgoznak. Gyakorlatban kell elsajátítani a módszereket, melyeket azután persze elméleti oktatás során is át kell venni, ahol mi gyerekek is részt vehettünk. Érdekes tény, hogy az akkori, gyerekkori jegyzeteim a mai napig megvannak és mint újonc edző ezeket használtam fel.
  
  
• A sikeresség másik oka az volt, hogy a one desing-osított, azaz szigorú előírások szerint egységesített optimistek építői jogát Hodács Lajos 1996-ban megszerezte.
  Ezáltal megindulhatott az olyan optimistek gyártása, amelyekkel gyerekeink világszínvonalon, a nemzetközi mezőny által használt hajókkal pontosan megegyező hajókkal tudtak edzeni és versenyezni is.

A mai eredmények tükrében kissé szégyenteljes kimondani, de a 90-es évek közepén a magyar optimistes élmezőny számára a cél egy EB-n az volt, hogy a 150 versenyző közül bekerüljünk a top 100-ba.
Ekkor már 10 év telt el az Eszes-testvérek eredményei óta, amelyet még megközelíteni sem tudtak az akkor versenyzők. Egy-egy jónak mondható eredmény azért született. Hodács Attila 1997-ben az EB-n az első harmadban végzett, ami a top 100-as álomhoz képest tényleg jónak számított. Szintén szép volt a tradicionálisan, Pulában rendezett Mikulás Kupán elért 7. helyezés is (197 induló közül).

A ’90-es évek végére nem maradt más, csak az emlékek: Milyen jók is voltak régen a magyar opések.

Sajnos a szerényebb eredményesség bűvköréből való kitörés még váratott magára, annak ellenére, hogy az ezredforduló körül olyan versenyzők kezdtek el vitorlázni, mint Hegedűs Fanni, vagy Agárdon Berecz Zsombor, Vígh András, Váradi Imre, majd Fűzfőn Karácsony Réka, Bors Bálint (az Édászból igazolt át), Haidekker István, Margitics Botond, Böröczky Dávid, Dénes Gábor. Ekkor kezdett el edzőként dolgozni Török Péter, az optimist válogatott edzője.

A magyar opézás történetében a 2005-ös év újabb fordulópont lett.

Az Európa-bajnokságon a soproni Szigethy Botond bekerült az első harmadba. 2005 őszén - 1996 után 9 évvel járunk(!) – ismét az edzőknek tartott edzőtáborban vehettek részt a hazai opés trénerek. A tábort ezúttal az olasz optimistes válogatott edzője, Giorgano Massimo tartotta. A szervezője Mátyás László volt. Az esemény nagy lendületet adott a hazai opés edzőknek, többek között Szalay Csabának, Török Péternek, Makai Péternek, valamint az újonc edzőnek Hodács Attilának.

A 2000-es évek elején Török Péter és Makai Péter együtt vitte a válogatottat. Edzőtáborokba, versenyekre jártak. A nemzetközi tapasztalatok további motivációt adtak a komoly edzésmunkához, mert az edzők látták, hogy a hazai mezőny sajnos messze elmarad a külföldiek mögött. A nemzetközi tanulási lehetőség megmutatta azokat a pontokat is, hogy hol vannak a hiányosságok. Mindez komoly szakmai munkát és békés rivalizálást indított el a klubok között. Utóbbi folyamat semmiképpen sem nevezhető károsnak, hiszen az egész magyar opés társadalmat vitte előre a nemes versengés szellemében. Felkavarta az állóvizet, megindult az a folyamat, amelynek mára megérett a gyümölcse is.

A 2000-es évek elején-közepén vitorlázó jó optimistes versenyzőket - Kocsis Ákos, Kun Dávid, Szabolcs Bence, Mátyás Viktor, Margitics Botond, Szigethy Botond, Bakóczy Róbert, Vígh Tamás, Weiszböck Tamás - kezdték felváltani az új szemlélet szerint tanított versenyzők - Péch Fanni, Vadnai Benjámin, Huszka Mátyás, Gyapjas Balázs, Kerekes Attila. Utánuk jöttek kisebb testvéreik is - Péch Lóránt József, Vadnai Jonatán, Gyapjas Zsombor.

A 2005-ös edzői továbbképzés után a szisztematikus munkának köszönhetően, jöttek az eredmények is. Vadnai Benjámin, mint Hodács Attila tanítványa 2006-ban az EB-n 20. helyezést ért el. Ő lett a legjobb legfiatalabb versenyző is. Ez nem kis eredmény volt, de még mindig nem érte el az Eszes-testvérek szintjét.

A szisztematikus edzésmunkának köszönhetően, az eredményekre nem kellett sokáig várni: 2008-ban Péch Fanni (Török Péter neveltje) Európa-bajnoki leány ezüstérmet, 2009-ben Vadnai Benjamin Európa-bajnoki fiú ezüstérmet, 2010-ben Péch Lóránt József Európa-bajnoki fiú bronzérmet, Gyapjas Balázs pedig Európa-bajnoki fiú 5. helyezést ért el.

Ezek komoly sporttörténeti eredmények, amelyek már sokkal jobbak voltak, mint az 1980-as évek végén az Eszes-testvérek által elért helyezések. Húsz évet kellett várnunk erre!

A fejlődés jelenleg töretlen. Ma már látjuk, hogy komoly eredmények eléréséhez okvetlenül szükség van a nemzetközi megmérettetésre, a nemzetközi edzőtáborokra és az állandó edzői továbbképzésre. Feltámadnak a régi klubok, ismét van komoly opés élet hazánkban. Dolgoznak az edzők, a szülői közösségek, jönnek a gyerekek, mindenki szervez, intéz igyekszik és dolgozik. Amíg meglesz a lendület, a tenni akarás és a sport melletti elkötelezettség, addig nem lesz baj. Amíg egészséges lesz a rivalizálás, addig az is a fejlődés egyik motorja lehet.

Reménykedjünk, hogy minden megy tovább a mai úton. Akkor talán nem jön el ismét az ínséges húsz esztendő.

Hodács Attila