Az optimist, vagy ahogy a gyerekek „becézni” szokták, opti a legnépszerűbb versenyzésre alkalmas ifjúsági hajóosztály a 7-15 év közötti gyermekek számára. A hajó segítségével több százezer gyerkőc kezdhette el szárnypróbálgatásait, tanulhatta meg a vitorlázás, majd a versenyzés alapjait, s valljuk be őszintén, sokan közülük általa sajátíthatták el a versenyzés csínját –bínját is. Rengeteg híres vitorlázó kezdte meg pályafutását és alapozta meg vitorlás karrierjét ebben a kis hajóban. Az athéni olimpián készült felmérések szerint a versenyzők 60%-a és az érmesek 70 %-a volt korábban Op versenyző. Hogy néhányat említsünk közülük, optiban versenyzett Ben Ainslie, Robert Scheidt, Siren Sundby, Sofia Bekatorou, Natalia Via Dufresne, a Martinez testvérek … és még órákig folytathatnánk a sort. Ezek a versenyzők a mai napig is állítják, hogy nemcsak a vitorlázás alapjait tanulhatták meg ebben a kishajóban, de a sok rangos viadalnak és rendkívül népes mezőnynek köszönhetően a versenyzés, taktika, felkészülés, hajóvezetés alapjait is magukba szívhatták.
A hajóosztályban Világ és Európa bajnokságot, 6 kontinensviadalt rendeznek, több száz fő részvételével, s ami roppant komollyá emeli a hajóosztályt, s szinte profiként kezeli az alig 30-45 kilós gyerekeket, hogy a világbajnokságon külön csapatversenyt is szerveznek az ifjú titánoknak. Pár évvel ezelőtt a hajóosztály hivatalos szerve, az IODA (International Optimist Dinghy Assotiation) megpróbálta felmérni, hogy hány darab optimist létezhet a világon, s a számlálással 132.000 !!!-ig jutottak, de megállapították, hogy ez az adat korántsem teljes, mivel több olyan ország van – a korábbi keleti blokk képviselői, köztük hazánk is – akik az országukban készített hajókat éveken keresztül nem regisztráltatták. Így aztán, ki tudja, hogy ez a szám még mennyivel gyarapodna. Mindenesetre egy tény: az optimist a világon legnépszerűbb valaha gyártott ifjúsági hajóosztály.
De, hogy is született ez a formabontó kishajó?
Gyakran szokták az optit szappantartónak csúfolni, s bár a név nem a legkedvesebb kifejezés e remek kishajó számára, mégis a csúfolók nem járnak messze az igazságtól. Az opti ugyanis tényleg egy Soap-box car (szappantartó autó) nevezetű járgány tengeri vitorlázásra szánt mása. Az 1940-es években ugyanis az Egyesült Államokban a gyerekek és szüleik körében rendkívül népszerű szabadidős tevékenységnek örvendtek az u.n. soap-box car derby versenyek, melyben kis, gyerekméretű, otthon elkészíthető autókkal gurulhattak le a versenyzők a dobokról, s versenghettek egymással rengeteg móka és kacagás közepette. A floridai Clearwaterben a helyi Clearwater Optimist Club tagjai azonban úgy gondolták, hogy ez az elfoglaltság a saját gyerekeik számára is érdekes lehet, de dombok, hegyek hiányában azonban ezt másképp kellene megvalósítaniuk. Tengerparti város lévén úgy gondolták, hogy elkészíthetnék ennek a kis szappantartó autónak a vízi változatát, hiszen tenger van és a szél is majdnem mindig fúj. A gyerekek pedig ezzel a kishajóban az öbölben kihelyezett bóják között tudnak majd versenyezni egymással.
Így aztán 1947-ben a Clearwater Optimist Club tagja, a helyi hajókészítő mester, Clark Mills elkészítette első kishajóját, melyet közösségük klubjának neve után optimistnek nevezett el. Olyan kishajó terveit álmodta, majd valósította meg, melyet néhány ív furnérlemez, csavarok, ragasztó segítségével, s a tervek alapján bárki otthon is elkészítheti saját gyermekei számára, s mindezt csupán 50.00 dollárból, amit a hajóépítők azóta is a valaha készült legokosabb konstrukciónak tartanak. Nemcsoda, hogy az évek során több mint félmilliót gyártottak belőle világszerte, s ezzel a legtöbbet gyártott vitorlás hajóvá lépett elő. A kishajó mindent tud, amit nagyobb társai, ellenben rendkívül stabil, erős szélben is könnyen megvitorlázható, s ennek ellenére siklásra is képes. S, hogy miért a rendhagyó forma, s miért lett tompa a hajó orra? Nem is gondolnánk, de az egyszerű otthoni elkészíthetőség végett. Sokat gondolkozott azon, hogyan lehetne a kishajót minél olcsóbban kihozni, míg arra a következtetésre jutott, ha a hegyesnek tervezett hajóorrt levágja, akkor összesen 4 x 8 furnérlemezből könnyedén összeállítható a kishajó, s az alapanyagokat is egyszerű beszerezni. Azóta persze mind a hajótest, mind a rudazat és a vitorla is rengeteg változáson ment keresztül, egyre újabb és újabb korszerű anyagot használtak fel a gyártásához, de az alap konstrukció alig változott.
| Pár év alatt a kishajó rendkívül népszerűvé vált nemcsak Floridában, hanem szerte az egész Egyesült Államokban, s mire az opti Európába érkezett, már több mint 1500 hajót gyártottak az USA-ban. 1954-ben Axel Damgaard, egy háromárbocos nagy dán hajó kormányosa meglátta az optikat, mikor hajójával az Egyesült Államokba hajózott, s annyira megtetszett neki, hogy hazatérte után egy ügyes kezű klubtársával maga is megépített egy optit, ami a Koppenhágától kb. 140 km-re található Vordingborgban szállt először vízre. Az optimist népszerűsége innentől kezdve nőttön nőtt. Először csak a Skandináv országok körében, majd Európa szerte. Az első, még nem hivatalos Világbajnokságot 1962-ben rendezték meg Angliában, Dán, Svéd és természetesen Angol résztvevőkkel. Pár évvel később, 1965-ben, az akkori vb ideje alatt megalakult az IODA, az optimist hajóosztály hivatalos szervezete Ausztria, Dánia, Finnország, Nagy Britannia, Norvégia, Svédország és az USA közreműködésével, melyhez hamarosan egyre több ország csatlakozott. A szervezetnek ma a világ számos országa tagja, s komoly munkával kovácsolják össze a kis optisokat verseny és - edzőtáborok szervezésével, sponzorok keresésével, valamint rengeteg munkát fektetnek az optimist osztály további népszerűsítésére, s a fejlődő országokba juttatásával. Arról sajnos túl sok adatunk nincsen, hogy ki és mikor honosította meg ezt a hajóosztályt hazánkban, az azonban biztos, hogy a 60-as években már itthon is volt néhány darab. Az anekdoták szerint pedig az első hazai op elkészítése Pempő bácsi, azaz Szabó Imre nevéhez fűződik, melyet Siófokon épített fiának. A balatonkenesei Sirály Ktsz. fantáziát látott a kishajókban, s elkezdte őket műanyagból gyártani, megteremtve optis élet kialakulásának alapfeltételét a vitorlázást kedvelő gyerekek számára. Ezek közül a hajók közül jó párat a mai napi felfedezhetünk a Balaton partján egy-egy kezdő vitorlás táborban. Az első Magyar Bajnokságot 1974-ben rendezték meg, s az első bajnoki cím boldog tulajdonosa a vitorlás berkekben ma is jól ismert, s edző és versenyrendezőként tevékenykedő Dániel Gábor, alias Dani lett. A 80-as években virágzott igazán az optimistes élet hazánkban, s ebben komoly szerepe volt Kálóczy Antalnak, Tapsinak, aki a külföldön „menő” Winner optimist alapján elkészítette annak hazai változatát, a Tapsimistet, hogy versenyzőink csatlakozni tudjanak a nemzetközi vitorlás élethez. Akkoriban ugyanis csak hazai, illetve szocialista gyártmányú hajókkal lehetett versenyezni, amelyek azonban jó pár kilóval nehezebbek és puhábbak is voltak külföldi társaiknál. Sajnos ilyen és ehhez hasonló eredmények sokáig sem születtek optimistben, s az évek során egyre csökkent a hazai versenyzők száma is. Bár itthon jó pár tehetséges fiatal versenyzett, a nemzetközi eredmények elmaradtak. Az idei évben sem maradtunk kiváló eredmény nélkül. Fanni öccse, Péch Lóránt bronzérmet szerzett a lengyelországi Európa-bajnokságon, ahol Gyapjas Balázs pedig az előkelő 5. helyen végzett, s a még serdülő korú Vadnai Jonatán is az élmezőnyben versenyzett, s vezette futamgyőzelemre hajóját a 146 főt számláló mezőnyben. Optimisteseink az elmúlt pár esztendőben sportágunk kiemelkedő eredményinek kovácsaivá váltak, s egy tűnik, hogy egy újabb generáció ért a csúcsra, melyet remélhetően ifjonc társaik is követnek a jövőben. Az optimistet lehet szeretni, nem szeretni, de egy tény: a legelterjedtebb egyszemélyes oktató hajó a világon, s a legnépesebb mezőnnyel rendelkező hajóosztály. Nem utolsó sorban pedig rengeteg fiatallal ismertette, s szerettette meg a vitorlázást, s vele együtt a siklatás élményét. Eszes Bernadett |
![]() ![]() ![]() ![]() FELHÍVÁS!
Kérjük, ha van régebbi (legalább 10 évvel ezelőtti) OP-s fotója, küldje el nekünk azt digitális formátumban az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címre! |
Mai optimisteseinkről rengeteg képet találhat KÉPGALÉRIÁNKBAN!




















