Jelenlévő elnökségi tagok: 10 fő 1. sz. határozat
1. Az MVSZ elnöksége a 2010. november 2-ára beterjesztett dokumentumok értékelése
alapján elhatározza, hogy a vitorlázás és az általános sportetika szabályainak fokozot-
tabb betartása érdekében szigorítja a versenyek ellenőrzését.
(9 igen, 1 nem)
2. Ennek megvalósítására lépéseket tesz azért, hogy a Verseny Szervező és Rendező Bi-
zottság, valamint a Versenybíró Bizottság az eddigieknél hatékonyabban tudja fela-
datait ellátni.
(9 igen, 1 nem)
3. Felkéri Szoják Balázs és Kerekes Kázmér urakat, hogy az illetékes bizottságok veze-
tőinek bevonásával dolgozzák ki, valamint elnökségi jóváhagyásra nyújtsák be
2010. december 31-ig:
1. a Verseny Szervező és Rendező Bizottság, valamint a Versenybíró Bizottság
számára azokat a szabályzatokat, melyek alapján el tudják végezni az MVSZ
SZMSZ-ében rögzített ellenőrzési feladataikat;
(9 igen, 1 tartózkodás)
2. a fenti két bizottság számára a működésükhöz szükséges saját szervezeti és műkö-
dési szabályzataikat;
(9 igen, 1 nem)
3. a fenti két bizottság jövő évi működéséhez szükséges költségvetéseket;
(9 igen, 1 tartózkodás)
4. a fenti két bizottság javasolt személyi összetételét;
(egyhangú igen)
5. az új hajóosztály politikai irányelveket;
(9 igen, 1 tartózkodás)
6. a 2011. évi MVSZ Általános Versenyutasítást és a 2011. évi MVSZ Versenyren-
delkezéseket a 2010. november 2-i elnökségi ülésre benyújtott észrevételek és
javaslatok figyelembe vételével;
(9 igen, 1 tartózkodás)
4. A fenti feladatokban résztvevő, az MVSZ titkárságának fizetett állományába nem
tartozó személyek díjazására legfeljebb összesen 300.000,-Ft + Áfa felhasználását
engedélyezi a 2011-es MVSZ költségvetés terhére.
(6 igen, 4 nem)
5. Felkéri Hónig Péter társelnököt a fenti feladatok elvégzésének felügyeletére az el-
nökség képviseletében.
(egyhangú igen)
2. sz. határozat
(egyhangú igen)
A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége tudomásul veszi, hogy a 2010. november 2-i ülésre beterjesztett határozati javaslatok előterjesztői egyetértenek azzal, hogy jelen ülésen javaslataikról nem hoz külön határozatokat az elnökség, hanem azok beépítésre kerülnek a tárgyban kidolgozandó új szabályzatokba és rendelkezésekbe.
forrás: MVSZ

Továbbküld
Megnézték: 252
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!












