Tisztelt Sporttársak !Ebben az ismertetőben két külföldi eredetű, az utóbbi években magyarországi gyártási háttérrel rendelkező, a balatoni vitorlás versenyzésben érdekelt hajócsalád ORC minősítéséhez kapcsolódó lehetőségeket mutatjuk be.
Enter
Az Enter 36 típus fordulatokban gazdag története Magyarországon kevéssé ismert.
A hajó vonalrajzát egy svéd tervező készítette, a modell a Fabola Boats műhelyéből 1986-ban Diva 35 néven került forgalomba, mely 1993-ban Diva 355-re módosult.
Amikor a cég az Enteryacht nevet vette fel, a típus neve Enter 360 lett, a két változatban forgalomba hozott típushoz a hajótesteket a továbbiakban német, és magyar gyártók bevonásával építették, a többnyire svéd, és holland megrendelésre készített egységeket Svédországban állították össze.
A tengeri változat gyártása mellett a fedélzetforma módosításával, valamint kisebb merülést biztosító tőkesúly alkalmazásával itthon Enter 36 néven fejlesztették ki annak tavi változatát.
Az Enter 360 a szintén azokban az években gyártott sikertípus, az X-362 típus legfőbb vetélytársának számított, ezért elkészítették annak ORC felmérését is.
1998-ban a göteborgi nemzetközi hajókiállításon nagy sikerrel mutatták be, ennek ellenére a tengeri változat építését hamarosan Sweline 37 néven folytatták.
A tavi változat hajótestén nem történt változtatás, az eredeti ORC felmérés a tavi változat tőkesúly adataival történt módosítását követően alkalmas lehet a hazai hajók minősítésére.
A tavi változatból a Balatonon jelenleg kilenc, 1996-2006 között gyártott egység versenyez.
Az Enter 28, és 29 típusok jelenlegi ismereteink szerint nem rendelkeznek nemzetközi előélettel, külföldön más típusnéven sem ismertek.
A Balatonon jelenleg versenyző tíz hajót több hajóépítő műhelyben, 1996-2006 között építették.
ORC minősítésük szempontjából hátrányos, hogy adataink szerint több fajta tőkesúllyal készültek, ezért az érdeklődő tulajdonosokat kérjük, hogy a hajókivételt követően, a kormányról, és a tőkesúlyról készített készített fényképeket küldjék meg elektronikus formában. Erről a két típusról jelenleg semmilyen műszaki dokumentáció, tervrajz nem áll rendelkezésünkre, mely jelentős segítséget nyújthatna.
Az Enter 385 típusból jelenleg két, 2007-2008 évjáratú egység versenyez, a minősítésükhöz szükséges adatok egyeztetése folyamatban van.
Dixie
A svéd tervezésű Dixie hajócsalád legnépszerűbb, 27-30-32-35 lábas "középkategóriás" változatait külföldön 1976-tól az 1990-es évek közepéig gyártották
Ezt követően került sor a magyar gyártásra, a jelenleg a Balatonon versenyző, a hajóregiszterben szereplő egy db 25-ös, egy db 30-as, 14 db 32-es, és 10 db 35-ös típusú hajó 1991-2007 között épült.
A 25-ös a 27-es spoiler nélküli változata, a többi típus gyártása változatlan formában történik.
Külföldön több felmérés is történt, a típusok ORC minősítéséhez használható alapfelméréssel ismereteink szerint csak a Dixie 32 rendelkezik, a többiekkel kapcsolatos lehetőségek bővítése folyamatban van.
Kísérletet szeretnénk tenni e hajók aktivizálására is, ezért kérjük, hogy akit a lehetőség érdekel, legyen szíves azt 2010.november végéig egy E-mailben küldött értesítéssel megerősíteni.
A további munka a beérkezett jelentkezések alapján tervezhető.
Segítségeteket előre is köszönjük !
Csernussi Gábor
T: 30/9331-840
E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Továbbküld
Megnézték: 264
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!












