A Villám a legöregebb (bocsánat: legidősebb) Európa 30-as a Balaton. Megtévesztő lehet, hogy a rajtszáma E-3.
Ennek az az oka, hogy a Gregersen Hugó tulajdonában álló Falconnal cserélték el a rajtszámát.
Eredeti neve Héja, első tulajdonosa Mikecz Ödön volt.
(Mikecz Ödön (Bp., 1894. máj. 27. – Bp., 1965. jan. 21.): ügyvéd, igazságügyminiszter. Jogi tanulmányait a bp.-i egy.-en és Zürichben végezte. 1923-tól Nyíregyházán ügyvéd, 1932-től Szabolcs vm. főispánja. 1935-ben Gömbös Gyula mellett a miniszterelnökség sajtóosztályának főnöke, 1936-ban belügyi államtitkár. 1938. márc. 9-től nov. 15-ig igazságügyminiszter a Darányi- és az Imrédy-kormányban. Ekkor a párt konzervatív elemeivel együtt kilépett a kormánypártból. 1940-től mint Szabolcs vm. küldötte a felsőház tagja, a Sztójay- és a Lakatos-kormány idején elhangzott beszédeiben a németek ellen foglalt állást. 1945-től 1958-ig újból ügyvédi gyakorlatot folytatott.)
1944-től a hajó neve Csurika, tulajdonosa Amancsics Antal volt.
1948-ban a Magyar-Szovjet Hajózási Részvénytársaság tulajdonába került. (Hogy miként, arról itt olvashat!)
Az ötvenes években a hajó csúfnevet kapott, tekintve, hogy pirosra festették. Ő volt a Tűzoltó.
A hajó kormányosa régóta Mészáros Tibor, azaz Mösze.
A kormányossal készült korábbi beszélgetésünk itt olvasható.
Boldog születésnapot kívánunk a 70 éves öreg hölgynek, a Villámnak!
Továbbküld
Megnézték: 327
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!













