A hagyományos Martinova Regatta az eredetileg tervezett két nap helyett egy "koradélutánosra" sikeredett. Az optimistes mezőny 148 indulója hat országból érkezett; közöttük 15 magyar versenyző állt rajthoz.
A magyar csapat egy nappal a verseny előtt érkezett a helyszínre, ahol Török Péter szövetségi edző vezetésével edzést tartottak fiataljaink (akik persze nem felkészületlenül érkeztek Izolára, hiszen múlt héten jöttek haza Mali Losinjból).
Szombaton (november 12-én) a jócskán "dolgozó" bóra ellenére a rendezőség kétszer is kivitte a mezőnyt az Izola előtti vízterületre, majd - miután az ópés mezőny törpébb része borulási sorozatokba kezdett - jobbnak látta kereket oldani. Így a fiatalok gyakorolhatták a hajóvízretétel - kimenetel - visszajövetel - hajókivétel mozdulatsort; továbbá legalább az edzők és a szülők sem unatkoztak. A magyar ópések "felnőttebbjeinek" Török Peti azért tartott egy jó kis edzést...
Szombat este elterjedt a hír, hogy a rajt időpontját a zsűri 10 órára hozta előre. Ez kacsának bizonyult, annak ellenére, hogy egyébként roppant logikusnak tűnt - elsőre. A 11 órai kimenetel után ugyanis kiderült, hogy a szél nem fúj, így vízi halasztás lesz a helyes megoldás. Hiába rohangált az itt oldalt látható szélkereső ember ide-oda, légmozgást nem talált. (Mi viszont odamentünk, és jól lefotóztuk.)
Azután - mintegy varázsütésre megérkezett egy kellemes 2-es szél, és a zsűri úgy döntött, mikor, ha nem most! Ennek a döntésnek azért volt egy kis "fellazító" hatása a rajteljárás szigorúságára.
A regattát az Európa-bajnok Francesce Bergamo nyerte a szlovén Toni Vrscaj és az olasz Maria Vittoria Marchezini előtt. A mieink közül a legjobb eredményt Tenke Áron (SVE, 1999) érte el, aki 14. lett. Gyapjas Zsombor (BYC, 1997) a 20., Roznár Kati (RIVE, 1997) a 27., Ziegler Kristóf (SVE, 1998) a 29., Tóth Levente (NVK, 1998) a 30., Hadnagy Zsombor (RIVE, 1997) a 40., Erőss Loránd (RIVE, 2000) a 47., Galgóczy Tamás (BYC, 1998) az 54., Pintér Nikolett (SVE, 1999) az 58., Korchmáros Sára (BYC, 1999), az 59., Lászlófy Ábel (RIVE, 2002) a 76., Héjja Marcell (BYC, 2001) a 87., Odonics Csanád (NVK, 1999) a 119., Magyar Máté RIVE, 1999) a 124. helyen végzett. A magyar csapat másik "picije", Lászlófy Levente belázasosdott, így nagy bánatára ágyban, párnák közt pihent.
A regattát megelőzően pénteken optimisteseink Török Péter szövetségi edző vezetésével élvezetes edzésen vettek részt.
Az optimistes versenyek sora decemberben két Mikulás-kupával (az egyik Portorozban, a másik Pulában) folytatódik.
A Lasereseket a tizenkét éves Kristóffy Barnabás képviselte, aki élete első tengeri versenyén vett részt, és a kilenc Laser 4.7-es közül a 7. helyen végzett.











