Amikor ezeket a sorokat írom, már több mint ötszáz regisztrált felhasználója van a Yachtshop.hu - hajós közösségi portálnak.
Úgy érzem, ez bizonyos szempontból mérföldkő.
Itt az ideje hát, hogy számvetést készítsünk.
Annak idején, úgy körülbelül egy éve, amikor elkezdtük az oldal fejlesztését, nem mertük gondolni, hogy eljutunk idáig.
Egy egészen egyszerű weboldalban gondolkodtunk - saját baráti körünk részére - no meg mellé egy ingyenes hajóhirdető oldalra.
Azután valahogy elkezdett fejlődni az egész. Rá kellett jönnünk, hogy annak a régóta bennünk motoszkáló gondolatnak, hogy a hajósok ismerjék meg egymást jobban, vagy ismerjék meg egymást egyáltalán - úgy ahogy az idősebb vitorlázótársaink elmeséléséből ismerik csak sokan - eszköze lehet egy hajós közösségi portál. Ezt próbáltuk kifejezni jelmondatainkkal: "Ismerjük meg egymást! Alkossunk valódi közösséget".
És valóban, ma már ez a cél.
A vitorlázó társadalom növekszik, fejlődik, így elkerülhetetlen, hogy tagjai valahogyan bemutatkozzanak a többieknek, megismerjék a régebb óta vitorlázókat. Ha ebből egy pici részt tudunk magunkénak, már megérte.
Legfontosabbnak persze a versenyek utáni fogadásokat, beszélgetéséket, ismerkedéseket, az osztályszövetségi összejöveteleket és a "klubéletet" tartjuk, mert a személyes kontaktust semmi sem helyettesíti. De manapság - amikor az internet egyszerűen megkerülhetetlen - hiba lenne, ha nem élnénk ezzel az eszközzel is.
Szólni kell a többi, vitorlázással foglalkozó weboldalról is.
Soha nem szerettünk volna valaki helyébe lépni. Soha nem szerettük volna valakinek a látogatóit "elszipkázni". Soha nem akartunk senkire sem "rámászni". Azért írom ezt ilyen világosan és határozottan, mert mindig is kifejezetten ellenszenvesnek tartottam az ilyen magatartást.
Tévhit az, hogy az azonos témával foglalkozó weboldalak egészségtelenül konkurensei lennének egymásnak. Erre azt a szemléletes példát szokás felhozni, hogy az azonos termékek kereskedelmével foglalkozó boltok igen sokszor egy helyre, egy utcába vagy városrészbe települnek. Aki például aranyat akar vásárolni, az Firenzében a Ponte Vecchio-t veszi célba. Lefordítva mindezt a weboldalakra: aki megnézi az egyik vitorlázással foglalkozó weboldalt, az megnézi a másikat is.
Még konkrétabban: a sailing.hu-t mindenki ismeri és olvassa. Mi is. És a sailing.hu hagyományteremtő. Megérdemli a tiszteletet. A főszerkesztője profi, ehhez kétség sem fér.
Az MVSZ honlapja, a hunsail.hu elsősorban egy információközlő honlap. Valami olyasmi, mint a hírek világában a Magyar Távirati Iroda. Egy vitorlázó számára azonban megkerülhetetlen és kiváltképp az utóbbi két hónapban kitűnő versenybeszámolók is olvashatók ott.
A PortHole.hu igazi profi csapatmunka.
Mi pedig megyünk tovább a magunk útján, amíg győzzük. Hárman készítjük az egész oldalt, ebben már a fotós is benne van, az tudniillik felváltva hol egyikünk, hol másikunk.
Éppen ezért örömmel vesszük, ha bárki, aki tagja a hajós közösségnek, besegít nekünk.
Várjuk a képeket, cikkeket és más anyagokat, híreket, versenykiírásokat, beszámolókat. Küldjétek. Ez a lényege egy közösségi oldalnak. Ez a lényege a Yachtshop.hu-nak is.
És akkor válaszolok azoknak is, akik azt kérdezték, miért Yachtshop a portál neve. Azért, mert ezen a webhelyen eredetileg egy hajókereső-hajóhirdető oldal volt leprogramozva. Adhatnék persze mindenféle magyarázatot, hogy a shop nem csak boltot jelent, mert például ott a workshop kifejezés, vagy hogy üzleti értelemben a shop inkább office-t jelent (a public relations shop), meg hogy a Pet Shop Boys is népszerű lett, pedig így a névnek nem sok értelme van...
De ez már így marad. Ha valakit zavar, arra csak azt tudom mondani, hogy a hajoskozosseg.hu is mi vagyunk...
Mi tehát továbbra is tesszük a dolgunkat. Írunk és fotózunk, és várjuk, hogy a közösség tagjai besegítsenek nekünk.
A jövőben is nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlásra, a vitorlázó gyerekek versenyeire. De ahol csak tudunk, ott leszünk minden más versenyen, azért, hogy utána megnézhessétek magatokat.
Köszönjük mindenkinek, aki eddig segített nekünk. Nem sorolom fel őket, mert egyrészt hosszú a lista, másrészt tudom, hogy ők pontosan tudják, kikről van szó.
Nem sok van már hátra ebből a vitorlásszezonból. Használjuk ki.
Jó szelet mindenkinek!

Továbbküld
Megnézték: 634
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Kérjük, hogy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni. Ha még nincs fiókod, akkor regisztrálj!












